Küldj üzenetet

Amennyiben kérdése lenne hozzánk, küldje el nekünk!

Vagy keress információt oldalunkon:

Követés:
PÁPA - SPORTSPORT

A vártnál nagyobb ellenállásba ütközött a Conoil Motax KC Pápa

Haraszti Gábor | 2021.02.19.

Kéthetes szünetet követően győzelemmel folytatta az NB I/B-s kosárlabda-bajnokságot a Conoil Motax KC Pápa, mely a sereghajtó Eger ellen a vártnál jobban megizzadt.

Két héttel a Vásárhelyi Kosársuli elleni szoros vereség után (92-91) az utolsó helyen álló Egert fogadta a pápai kosárcsapat. A korábbi két sérült, Sonyák Béla és Kiss Kornél is játékra jelentkezett, így teljes kerettel számolhatott Kálmán László vezetőedző. Az odavágón 34 ponttal nyertek a pápaiak, akik abszolút esélyesként álltak oda a feldobáshoz.

Ehhez képest másfél negyedet átaludtak a vendéglátók, akik ütemtelenül, sok hibával kosárlabdáztak, az első tíz perc után kilenc ponttal vezettek az egriek. A második tíz perc első felében sem tudott újat mutatni a Pápa, aztán szinte varázsütés-szerűen megváltozott a játék képe, gyorsítottak a támadásokon Muraiék, Sonyák hármasával sikerült kiegyenlíteni (24-24), majd lendületben maradtak és mindössze kilenc pontot  engedélyezve ellenfelüknek, a félidőre kilenc egységgel elhúztak (40-31). A nagyszünet után ismét nyögvenyelősen kezdett a PKC, ennek ellenére tudta tartani a tízpontos előnyét. A záró felvonásra percről-percre csökkent a különbség, a 35. percre Mondi trojkája után már csak egy pont volt a differencia (66-65). Szerencsére a legjobb periódusban sikerült Murainak két labdát szereznie, amivel eldőlt a meccs. A pápaiaknál Sonyák, Murai és Koma is húsz pont fölé jutott, 81-71-re nyertek a hazaiak.

Conoil Motax KC Pápa – EKE Eger KOK 81-71 (13-22, 27-9, 18-19, 23-21)

Kálmán László: Két hete nem voltunk játékban, az Eger pedig egy bátor játékkal érkezett, ránk kényszerítette az akaratát. Nem tudtunk gyorsan játszani, felállt védelem ellen nehéz dolgunk volt, de időben tudtuk rendezni a sorainkat és ha nehezen is, de behúztuk a meccset.

Conoil Motax KC Pápa: Sonyák 27/9, Murai 20, Koma 21, Hódi 6/6, Erdei 2, cserék: Horváth 4, Németh 1, Kasza, Kiss, Kocsis, Parcsami, Kovács.

A pápai csapat mai sikerét a héten tragikus hirtelenséggel elhunyt Pethő Istvánnak ajánlja.





Keresés tartalmaink között

Kérjük adja meg a keresett kifejezés az alábbi mezőben: