Hosszabbításos revansot vett a Conoil Motax KC Pápa

162
Fotó: Haraszti Gábor

Jól indult a 2021-es esztendő az NB I/B-s kosárlabda-bajnokság zöld csoportjában szereplő Conoil Motax KC Pápának, mely elképesztő izgalmak közepette a ráadásban múlta felül a tabella második helyén álló Ceglédet.

A pápaiak három vereséggel a hátuk mögött úgy készültek idei első tétmeccsükre, hogy ellenfelük, a Cegléd sorozatban nyolc megnyert találkozónál tartott a feldobás előtt.

Jó védekezést láthattunk a mieinktől az első negyedben, emellé bátor és eredményes támadójáték párosult, a kilencedik percben Hódi hármasával tíz pont volt a különbség, melyből kilencet sikerült megtartani az első pihenőre. A második negyedben öt perc alatt kiegyenlített a Cegléd, sőt a 16. percben – ha rövid időre is – átvette a vezetést (32-33). A játékrész utolsó percére ismét összeállt a hazai védekezés, így a nagyszünetre hétpontos előnnyel mehettek Muraiék (45-38). A harmadik felvonásban megint nagyobb előnyt harcolt ki magának a Pápa, ám egy 0-6-os etap után ismét nyílt volt a meccs, sőt két technikaival és rossz játékvezetői döntésekkel tarkított percek után ismét ott volt ellenfele nyomában a vendégalakulat. A 30. percben a dudaszó pillanatában dobott Koma hármassal 66-56 állt a táblán. A tízpontos előny tudatában sem érezhette biztonságban magát a Conoil, egy 0-7-es roham után az utolsó percben mindössze egy pont is volt csak a differencia. Az utolsó fél percben minimális különbséggel, felváltva vezettek a csapatok, Csák hármasára Murai dupla volt a válasz, az utolsó utáni másodpercben 88-88-nál azonban Parcsami ziccere kimaradt, így következhetett a hosszabbítás. A ráadás öt percben hamar öt pontot dobott a PKC, majd 95-90-nél Kiss triplájával eldőlt a meccs, a pápaiak csupa szív játékkal, elismerésre méltó hozzáállással két ponttal legyőzték a Ceglédet.

Conoil Motax KC Pápa – Cegléd 102-100 (26-17, 19-21, 21-18, 22-32, 14-12)

Kálmán László: Fantasztikus győzelmet arattunk egy nagyon jó erőkből álló Cegléd felett. A csapat szívét-lelkét kitette a pályára és végre a hosszabbításból mi jöttünk ki jobban. Nagyon megküzdöttünk az előnyünkért, de egy percig sem érezhettük magunkat biztonságban. Lehetett látni, hogy magas szerkezetük volt, tudtak rotálni, mi viszont igazi csapatként küzdve, helyenként jó védekezéssel végre le tudtuk győzni a Ceglédet.

Conoil Motax KC Pápa: Sonyák 11/3, Murai 21, Koma 30/6, Erdei 6, Hódi 5/3, cserék: Kiss 21/12, Kasza, Parcsami 6, Horváth 2. 

A papesvideke.hu oldalon megjelenő valamennyi írást és képet szerzői jog véd. A cikkek és képek üzleti célú felhasználása kizárólag a kiadó előzetes engedélyével történhet! Engedély kérhető a web(kukac)papaesvideke.hu címen. Megértésüket köszönjük!