Néma főhajtás a doni katasztrófa évfordulóján

486
Fotó: Pintér Ádám

A II. világháborúban, 1943. január 12-én kezdődött meg a Vörös Hadsereg támadása a Don-kanyarban. A magyar katonáknak az orosz és a német katonákhoz képest hiányos felszerelésben, többszörös túlerővel szemben, fagyban, embertelen körülmények között kellett tartani magukat. A harcokban a 2. magyar hadsereg kötelékébe tartozók közül mintegy 130 ezren estek el, sebesültek meg, vagy kerültek fogságba.

Pápa Város Önkormányzata évről évre megemlékezést tart a doni katasztrófa évfordulóján, az Esterházy úti II. világháborús emlékműnél. A koronavírus-járvány idején nincs lehetőség arra, hogy rendezvényeket tartsanak, dr. Kovács Zoltán országgyűlési képviselő, dr. Áldozó Tamás polgármester, valamint a Pápai Huszáregyesület képviselői ezért ma délután néma főhajtással emlékeztek a tragikus eseményekre.

Dr. Áldozó Tamás hírportálunk kérdésére elmondta, a hatályos előírások szerint nem lehet megemlékezéseket tartani, ezért most műsor és emlékbeszéd nélkül jöttek el néhányan, megkoszorúzták az emlékművet és mécseseket gyújtottak. – Úgy gondolom, fontos, hogy a kontinuitás ne szakadjon meg. Lehetnek nehéz évek, de akkor is emlékezni kell – mondta a városvezető a koszorúzást követően.

A papesvideke.hu oldalon megjelenő valamennyi írást és képet szerzői jog véd. A cikkek és képek üzleti célú felhasználása kizárólag a kiadó előzetes engedélyével történhet! Engedély kérhető a web(kukac)papaesvideke.hu címen. Megértésüket köszönjük!