Küldj üzenetet

Amennyiben kérdése lenne hozzánk, küldje el nekünk!

Vagy keress információt oldalunkon:

Követés:
HAZÁNK

Emlékezésül

Meleg Andrea | 2020.09.23.

Két kiváló emberrel lett szegényebb Pápa városa; egy nagyszerű orvossal és egy világbajnok sportolóval. Két különböző életút, melyet összekötött az elhivatottság. Dr. Molnár Dániel példaértékű orvosi munkáját és Makkai Miklós fantasztikus sportteljesítményét Pápa Város Önkormányzata kitüntetéssel jutalmazta. Sajnos a doktor úr, ezt már nem élhette meg.

Dr. Molnár Dániel az orvosi egyetem elvégzése után Pápán helyezkedett el. Egy évig a kórház belgyógyászatán dolgozott, majd 1966-tól a 6. sz. háziorvosi körzetbe nevezték ki. A hozzá tartozó páciensek szakmailag felkészült, mély érzésű, elhivatott orvos kezei között tudhatták magukat. Ötven évig felelt az itt élők betegellátásáért, akik tisztelték, szerették és bíztak magas szintű szakmai tudásában. Az ügyeleti ellátásban 70 éves kora után is részt vett. Dr. Molnár Dániel életének utolsó időszakában is aktívan dolgozott, de megromlott egészsége ez év márciusában visszavonulásra kényszerítette.

A képviselő-testület Pápa Város Díszoklevele címet adományozott részére, melyet az augusztus 20-ai ünnepségen vehetett volna át. Ennek átadását azonban már nem élhette meg, életének 80. esztendejében, 2020. április 28-án elhunyt. Dr. Molnár Dániel háziorvos, belgyógyász a betegek gyógyításáért végzett több évtizedes áldozatos tevékenységével, szakmai elhivatottságával, példaértékű orvosi munkájával kivívta városunk polgárainak tiszteletét és megbecsülését.

Makkai Miklós tízévesen ismerkedett meg a tekézéssel. Először csak bábukat állogatott a tekepályán, közben elleste a játék minden fortélyát. Tehetségére hamar felfigyeltek. Sportkarrierjét Peka János edző indította el az Elekthermax Pápai Vasas Sportegyesület színeiben. Háromszoros magyar bajnok volt, egy alkalommal a Tízek bajnoka, hatszor pedig második helyezett. Éveken át volt Veszprém megye legjobb sportolója, majd Csányi Bélával az oldalán 1980-ban a romániai világbajnokságon párosban aranyérmet nyert, örökre beírva ezzel nevét a magyar sporttörténelembe. Makkai Miklós mindvégig kitartott pápai klubja és szeretett városa mellett. Vidéki tekézőként 137 alkalommal volt tagja a magyar válogatottnak, végül háromszoros világbajnokként vonult vissza. Edzőként is sikerre vitte a pápai tekesportot, számos fiatal tehetség került ki kezei alól. A világbajnok sportoló 1996-ban Pápa Városért Érdemérem kitüntetésben részesült. Makkai Miklós 72 évesen, 2020. augusztus 15-én hunyt el. A teke „taroló királya” már az égben döntögeti a bábukat.





Keresés tartalmaink között

Kérjük adja meg a keresett kifejezés az alábbi mezőben: