Tegnap volt egy éve…

420
Fotó: internet

Tegnap volt egy éve, hogy a hírekből arról értesülhettünk, hogy Vuhant, ezt a 11 milliós kínai nagyvárost egy új, gyorsan terjedő, nehezen gyógyítható tüdőgyulladást okozó vírus miatt karantén alá helyezték. Karantén? Quaranta giorni, mint a 14. századi Velencében, ahol negyven napig nem engedték kipakolni az érkező hajókat a járványoktól való félelem miatt?

Akkor még olyan távolinak tűnt. A közlekedés korlátozása, a bezárt iskolák, a meg nem tartott holdújévi ünnepségek, a kötelező maszkviselés… Megnéztük, elolvastuk a híreket, talán pár percig elgondolkodtunk azon, milyen nehéz lehet most a Vuhanban élőknek, s talán még az is eszünkbe jutott, milyen szerencsések vagyunk, hogy mindez tőlünk olyan távol zajlik. 

Akkor még el sem tudtuk képzelni, hogy a karantén, a maszkviselés, a kijárási korlátozás, a meg nem tartott ünnepségek és az online oktatás alig három hónap múlva a mindennapjaink részévé válnak. Akkor még elképzelhetetlen volt, hogy nem ölelhetjük meg a nekünk kedveseket, hogy a család fájdalmában osztozva nem kísérhetjük utolsó útjukra a kedves ismerősöket, hogy megható ballagási ünnepség nélkül bocsátjuk útjukra a végzőseinket, hogy a fiatal szerelmesek nem hívhatják meg rokonaikat, ismerőseiket életük nagy napjára, hogy nem táncolhatunk hajnalig az új évet ünnepelve, hogy mint gyermekkorunkban, legkésőbb 20 órára haza kell érnünk – szóval, ki gondolta volna, hogy ez a valami, aminek a nevével akkor kezdtünk ismerkedni – a Covid-19 – hosszú hónapokon át zárja az egész világot korlátok közé? És ki gondolta volna még akkor, hogy egy év múlva már magunk is fájó veszteségeket élünk meg?

Tegnap volt egy éve. Akkor még el sem tudtuk képzelni…

A papesvideke.hu oldalon megjelenő valamennyi írást és képet szerzői jog véd. A cikkek és képek üzleti célú felhasználása kizárólag a kiadó előzetes engedélyével történhet! Engedély kérhető a web(kukac)papaesvideke.hu címen. Megértésüket köszönjük!