Egy kicsit mindenki pápai – Szijártó László

1357
Fotó: archív

Mindannyian ismerjük a mára szállóigévé vált szlogent: „Egy kicsit mindenki pápai…”. Most induló sorozatunkban olyan, Pápához ezer szállal kötődő személyeket mutatunk be, akiket az élet hosszabb-rövidebb időre elszólított városunkból, de szívük egy kis darabja mindig pápai marad. Elsőként egy olyan embert kerestünk meg, akit szinte mindenki ismer Pápán, 17 évig volt része a város mindennapjainak, és sokakat megdöbbentett, amikor kiderült, el kell búcsúznunk tőle. Egy kicsit mindenki pápai – Szijártó László helyettes esperes, plébános, a főegyházmegyei karitász igazgatója mondja el gondolatait.

– Dr. Márfi Gyula akkori veszprémi érsek 2002. január 31-ével plébániai gyakorlatra küldött Ajkára. Fél évet szolgáltam ott diakónusként. 2002. június 21-én szentelt pappá dr. Márfi Gyula, aki még abban az évben, augusztus 15-i hatállyal kinevezett az ajkai Jézus Szíve Plébániára káplánnak. Bakos Frigyes esperes-plébános atya nagyon sok dologra megtanított, bevezetett a lelkipásztori szolgálat rejtelmeibe, illetve az irodai munkába. Nagyon jó légkör volt az ajkai plébánián. Érsek atya 2003. augusztus 1-jei hatállyal áthelyezett a pápai Szent István vértanú Plébániára káplánnak. Nagyon meglepődve és pici félelemmel a szívemben érkeztem Pápára. Tudtam, hogy a hely, ahová érsek atya helyezett, a főegyházmegye legrangosabb plébániája. Ráadásul a plébános, dr. Mail József a főegyházmegye gazdasági helynöke is volt.

– Mik voltak az első tapasztalatai városunkról?

– Amint mondtam, félve érkeztem Pápára, de a félelmeim a hívekkel való első találkozáskor – egy vasárnapi napon – szertefoszlottak. Mindenki nagyon kedvesen fogadott, a munkatársak segítőkészek voltak, így felszabadultan és örömmel mutattam be első szentmisémet a Ferences, illetve Nagytemplomban. Akkor a Fő téri plébániához tartozott fíliaként Nagyacsád, Borsosgyőr és Nemesgörzsöny, oldallagos plébániaként pedig a Kálvária Plébánia. Emlékszem, a vasárnapi szentmisék végén dr. Mail József apát úr ebédre várt a Kálvária Plébánia közösségi termében. Pici félelem volt bennem az első találkozás kapcsán, de ez is semmivé vált, amikor apát úr ebéd előtt felajánlotta, hogy tegeződjünk. Azt mondta, hogy igaz, hogy főnök és beosztott viszony van köztünk, de a szentelésben mindketten Krisztus papjai vagyunk. Nagyon sokat köszönhetek apát úrnak, aki mindenben segített és támogatott engem. Tíz évig szolgálhattam mellette káplánként. A város nagyon a szívemhez nőtt első pillanattól fogva, mert én is egy történelmi városban, Sümegen születtem. Igaz, nem akkora, mint Pápa, de a barokk műemlékek, épületek, templomok mindig is a szívem csücskei voltak.

– A félelem tehát hamar elszállt és hosszú időt töltött a Fő téri Plébánián. Utána azonban jött az új feladat, a Szent Benedek Plébánia. Hogyan fogadta az újabb kihívást?

– A Fő téri Plébánia, illetve a Kálvária Plébánia területén öröm volt szolgálni, mert beleláttam a városi, illetve a kistelepülési lelkipásztori élet rejtelmeibe. A tíz év alatt a Fő téri Plébánián szinte minden üggyel találkoztam. Apát úr, illetve a káplántársak segítségével nagyon jó volt az együttműködés az egyház, illetve a város javára. Dr. Márfi Gyula 2013. július 15-i hatállyal nevezett ki a Szent Benedek Plébániára plébánosnak. A tókerti kinevezést örömmel fogadtam, hiszen 2007 nyara óta a Tókert területét apát úr megbízásából én láttam el. Molnár Zsigmond, aki 42 éven keresztül volt a Tókerti városrész plébánosa, 2007 nyarán nyugdíjba ment. A Tókerti Plébániát a Fő térhez csatolták oldallagosan. Apát úr mindent rám bízott, valójában ettől az időtől kezdve picit plébánosnak is érezhettem magam. Örömmel fogadtam dr. Márfi Gyula érsek levelét, amelyben kinevezett engem a Szent Benedek Plébánia plébánosává.

– A tókerti plébánia nagyon sokat fejlődött az elmúlt években. Mi az, amire a leginkább büszke?

– Molnár Zsigmond plébános atya a hívek segítségével nagyon sokat tett a Tókertben élő hívekért, a templomért, a plébániáért. Amikor ő nyugdíjba ment, akkor elkezdtük a plébániaudvart átalakítani, parkosítottunk. Apát úr a hívek kérésére kialakíttatta a Fény útját. Közben a plébániaépületet belülről modernizáltatta, így 2013. július 15-én azonnal be tudtam költözni. A következő években kicseréltettük a plébánia, majd a templom  nyílászáróit, szigeteltettük az épületet, valamint a templom falait, és újrafedettük a templom tetejét. Borsosgyőrön részben modernizáltuk a közösségi épületet, lecseréltettük a tetőt, nyílászárót, illetve az épület külső festést kapott. Nagyacsádon megújítottuk a közösségi terem burkolatát, és előkészítettük a harangláb megépítését, ami reményeim szerint – már nem az én vezetésemmel,  de – az idei évben elkészül. Istennek hála, nagyon jó viszony alakult ki a város vezetőségével, illetve a térség országgyűlési képviselőivel, akik mindenben segítették és támogatták törekvéseinket. Talán nem árulok el nagy titkot azzal, hogy dr. Áldozó Tamás polgármester úrral, Unger Tamás alpolgármesterrel, Rádi Róbert volt kabinetvezetővel baráti viszonyban voltunk és vagyunk. Polgármester úr a közösségi élet erősítése érdekében egy kemencét építtetett a saját pénzéből a plébánia udvarára. Ez a kemence nagyban hozzájárult a közösség összekovácsolódásához.

Viszonylag sok mindent tettünk, ami szép és látványos is lehet az emberi szemünknek, de a legbüszkébb valójában nem ezekre vagyok, hanem arra a közös szolgálatra, munkára, amit a lelkipásztorokkal, a város vezetőivel és nem utolsó sorban a tókerti plébánia híveivel közösen tettünk. Büszke vagyok arra, hogy egy összetartó közösség része lehettem. Egy olyan közösség része, amely befogadott engem.

– Említette a személyes jó kapcsolatokat, a baráti közösséget. Az évek során maga is tókertivé vált. Mit jelentett ez önnek?

– A tókerti közösségnek 2007 óta voltam tagja, és napról napra úgy éreztem, egyre inkább szerves része leszek a Tókert vérkeringésének. Mindig úgy tartottam, hogy a tókerti városrész egy városban lévő falu a szó jó értelmében. Itt az emberek ismerik, segítik, támogatják egymást, odafigyelnek a másikra. Öröm volt itt élni és szolgálni. Talán azért is éreztem így, mert én is egy ilyen közösségnek a tagja voltam gyermekkoromban. Valóban úgy érzem, hogy tókerti lettem és picit maradtam is.

– Mindezek után milyen érzésekkel fogadta, hogy el kell hagynia a várost?

– Igazából 2020 nyarán már lehetett sejteni, hogy el kell hagynom a pápai közösséget. Dr. Udvardy György veszprémi érsek 2020. augusztus 1-jei hatállyal Balatonalmádiba helyezett. 17 évet szolgálhattam Pápán, és nem volt könnyű megválni a pápai emberektől. Nyilván, amikor pappá szenteltek, akkor engedelmességet fogadtam a főpásztornak, és tudtam azt, hogy nem szolgálhatok mindig ugyanott. De ahogy dr. Áldozó Tamás polgármester úr fogalmazott, városok között lehet távolság, de emberek között valójában nem, hisz a 17 év ismeretség, barátság összeköt bennünket. Sok élmény, amelyeket közösen élhettünk meg a város lakóival, továbbra is bennem él.

– Sokan vannak, akik megszerették önt a városban és aggódva figyelik, hogy vajon milyen helyre került. Hogy érzi magát Balatonalmádiban?

– Eddigi papi életem során a gondviselés főpásztoraimon keresztül mindig jó helyre vezérelt. Így volt ez Ajkán, így volt Pápán és így van Balatonalmádiban is. Elődöm, Szabó János gazdasági helynök, főesperes, plébános 28 év balatonalmádi szolgálata alatt rendbe tette a templomokat, a templomok előtti parkot, a plébániát. Nagyon jó közösséget kovácsolt össze a balatonalmádi hívekből. Így valójában a készbe ülhettem bele. Igyekszem folytatni az ő munkáját Isten dicsőségére és a hívek javára.

– Ismeri a szlogent: „Egy kicsit mindenki pápai…”. Mit jelent ez önnek?

– A pápai utolsó vacsorámon pontosan ezzel a mondattal köszönt el tőlem dr. Áldozó Tamás. Ezt valóban így is érzem, hisz 2018. március 15-én a 40. születésnapomon olyan megtiszteltetésben részesülhettem, hogy pápai emberek javaslatára megkaptam Pápa Város Díszoklevelét. Ez számomra nemcsak egy oklevél, ami a szobám falát díszíti, hanem kötelezettség is. Igaz, hogy már nem Pápán élek, de mindent megteszek annak érdekében, hogy a város jó hírét öregbítsem. Ahol csak tudom, mindenhol elmondom, milyen szép, élhető és fejlődő városnak lehettem 17 évig a része. Köszönet és hála mindenkinek, aki segített és támogatott az elmúlt 17 esztendőben. Bízom abban, hogy a közös munka folytatódik és a megköttetett barátságok meghozzák a maguk gyümölcsét.

A papesvideke.hu oldalon megjelenő valamennyi írást és képet szerzői jog véd. A cikkek és képek üzleti célú felhasználása kizárólag a kiadó előzetes engedélyével történhet! Engedély kérhető a web(kukac)papaesvideke.hu címen. Megértésüket köszönjük!