Dr. Áldozó Tamás strasbourgi képviselő lesz

2270

Dr. Áldozó Tamás polgármestert, a Települési Önkormányzatok Országos Szövetsége társelnökét delegálta többek között a TÖOSZ az Európa Tanács Helyi és Regionális Önkormányzatok Kongresszusa teljes jogú tagjának, aki a napokban kapta kézhez az Európa Tanács hivatalától a jelölés jóváhagyásáról szóló értesítést. Az új tagokat március 23-án ratifikálja a kongresszus, ezzel a kongresszus és a kormányzó bizottság teljes jogú tagjává válik.

Az Európa Tanács Helyi és Regionális Önkormányzatok Kongresszusa 1994-ben jött létre, feladata, hogy értékelje a Helyi Önkormányzatok Európai Chartájának végrehajtását az Európa Tanács 47 tagállamában. Ma a kongresszus a tagállamokban a valódi helyi demokrácia előmozdításának egyik fontos szereplője. A kongresszus első ciklusának tagja volt dr. Kovács Zoltán országgyűlési képviselő, városunk korábbi polgármestere, dr. Áldozó Tamást pedig 2015-16-ban egy kongresszusi tag lemondását követően delegálták a szervezetbe, így egyéves tapasztalata már van a kongresszus működéséről.

A delegálás ötéves ciklusokra szól, a jelöltekre a hazai önkormányzati szövetségek tesznek javaslatot. Magyarország összesen 14 tagot jelölhet a kongresszusba, a tagok fele a helyi, másik fele a regionális önkormányzatokat képviseli és a delegáltak között vannak teljes jogú tagok és helyettesek. Ezt a javaslatot megküldik Strasbourgba, ahol több szempont alapján hagyják jóvá a jelöltek személyét. A döntésnél meghatározó szempont többek között a nők és a férfiak aránya, a kormánypárti és ellenzéki tagok aránya, valamint az, hogy a delegáltak felét megyei önkormányzatokból, másik felét települési önkormányzatokból kell jelölni. A kongresszusi tagság tiszteletdíjjal nem jár, a tagok csupán költségtérítésre jogosultak.

Dr. Áldozó Tamást a TÖOSZ társelnöki minőségében delegálta a szövetség, a delegálás alapját megyei önkormányzati képviselősége adta. A pápai polgármester kollégái között lesz Talabér Márta, Várpalota polgármestere, Niedermüller Péter, Budapest VII. kerületének polgármestere, Gémesi György gödöllői polgármester és Schmidt Jenő Tab első embere, a TÖOSZ elnöke is.

A kongresszus évi két ülésszaka mellett folyamatosan dolgozik, az európai demokrácia helyzetét vizsgálja helyi és regionális szinten, jelentéseket készít, monitoring vizsgálatokat végez és megfigyelőként vesz részt helyi önkormányzati választásokon – magyarázta dr. Áldozó Tamás. Mint mondta, korábbi tagsága idején helyi választási megfigyelőként kapott felkérést, ám akkor nem tudott élni a lehetőséggel, de fontos és érdekes feladatnak tartja.

– A kongresszusnak 47 európai állam tagja és vannak köztük olyanok, ahol egészen más formában, más minőségben gyakorolják a helyi önkormányzati jogokat, mint Magyarországon. Vannak tapasztalataim ilyenre Grúziából és Moldovából, de szívesen gyűjtenék még továbbiakat is – mondta el. Arra számít, hogy az idei tavaszi kongresszusi ülésszakot a koronavírus-járvány miatt még online formában tartják meg, de bízik abban, hogy az őszi tanácskozást már Strasbourgban rendezhetik meg a tagok személyes részvételével, ami a járvány levonulását is jelenti.

A papesvideke.hu oldalon megjelenő valamennyi írást és képet szerzői jog véd. A cikkek és képek üzleti célú felhasználása kizárólag a kiadó előzetes engedélyével történhet! Engedély kérhető a web(kukac)papaesvideke.hu címen. Megértésüket köszönjük!