Újabb TOP-os projekt zárul

371
Fotó: HuHa

A Pápai Ipari Park infrastruktúrájának fejlesztése című projektet összegezték ma a Városháza üléstermében. A projektzáró rendezvényt a koronavírus-járvány miatt online formában tartották meg és élőben közvetítették a város honlapján. A rendezvényen dr. Kovács Zoltán országgyűlési képviselő, dr. ÁldozóTamás polgármester és Rádi Róbert, a Pápai Városfejlesztő Társaság Kft. ügyvezetője összegezte a beruházást, a Pápai Asztalos Kft. cégvezetője, Szalókyné Mógor Viktória pedig a beruházásról szerzett első tapasztalataikat osztotta meg az érdeklődőkkel.

Dr. Kovács Zoltán felidézte az ipari park területének múltját, létrejöttének körülményeit, az iparterület elmúlt két évtizedes fejlődését és a most záruló projektet méltatta. Mint mondta, a beruházással jelentősen javultak a közlekedési feltételek, melyek a teher- és személyforgalmat egyaránt szolgálják, biztonságosabbá teszik. A képviselő gratulált a városnak a projekt sikeres lebonyolításához.

Rádi Róbert ügyvezető a beruházás szakmai tartalmát összegezte. Elmondta, a város 800 millió forint támogatást nyert el a projekt megvalósítására, a többletköltségekre pedig 406 millió forintot kapott az önkormányzat a kormánytól ráemelésként, így önrészt nem kellett biztosítani a fejlesztéshez. A beruházás két utat érintett: a Juhar utca teljesen megújult, kerékpárúttal, új járdákkal, körforgalommal és autóbusz-megállóval bővült, a Kopja utcának pedig egy új szakaszát építették meg, mely összeköti az elkerülőutat az iparterülettel.

Szalókyné Mógor Viktória, a Kopja utcában működő Pápai Asztalos Kft. cégvezetője arról beszélt, örömmel fogadták az önkormányzat fejlesztési elképzeléseit, hiszen az új út jelentősen megkönnyíti cégük megközelíthetőségét, mind a dolgozók, mind pedig az alapanyag-beszállítás és késztermék-elszállítás vonatkozásában. Hozzátette, az építkezés 7 hónapja nem volt zavaró számukra, az útépítés nem akadályozta vállalkozásuk munkáját, az új utat pedig örömmel vették birtokba.

A rendezvényen dr. Áldozó Tamás polgármester a mostani fejlesztési időszakot és a kiegyezés utáni időszakot állította párhuzamba, kiemelve, hogy mindkettő az ország és a város jelentős fejlődését eredményezte az ipar számára. Az ipari park fejlesztését célzó projekt kapcsán arról beszélt, a beruházás egyaránt javította az itt működő gazdasági társaságok lehetőségeit és növelte a közlekedésbiztonságot, mind a gyalogos, kerékpáros és gépjárművek vonatkozásában. Elmondta, a városban egyre jobban elkülönülnek a kereskedelmi-szolgáltató területek, a lakóövezetek, a rekreációs területek és az ipari övezetek. Ez utóbbi fejlesztése kiemelt jelentőségű volt, hiszen az ipari parkban működnek a város legnagyobb gazdasági társaságai és adófizetői. Arról is szólt, a 83-as számú főút új nyomvonalon való megépítése és 2 x 2 sávosra bővítése és az ipari parki önkormányzati fejlesztés összességében a pápai ipart egyre előnyösebb helyzetbe hozza. Megemlítette, a 116 hektáros Pápai Ipari Parkban ma már mindössze 5 hektáros terület van az önkormányzat tulajdonában, a többit már értékesítették és jelenleg is 3000-nél több munkavállaló dolgozik az itt működő cégeknél. A két megújított út közötti terület mielőbbi betelepítésére is számít a város, hiszen a beruházás nem titkolt célja volt, hogy a meglévő iparterületek feltárását segítsék.

A városvezető elmondta azt is, az ipari park további fejlesztését is tervezik a 2021-27-es uniós ciklusban, de a városnak van egy másik elnyert projektje is, amivel a Szabó Dezső utcai ipari területeket kívánják fejleszteni.

A papesvideke.hu oldalon megjelenő valamennyi írást és képet szerzői jog véd. A cikkek és képek üzleti célú felhasználása kizárólag a kiadó előzetes engedélyével történhet! Engedély kérhető a web(kukac)papaesvideke.hu címen. Megértésüket köszönjük!