Rangos kitüntetést kapott Farkas Zoltán

163
Fotó: Haraszti Gábor

A Magyar Országos Horgász Szövetség „Horgászatért érdemérem” díjjal tüntette ki Farkas Zoltánt, a Pápa és Vidéke Horgászegyesület elnökét.

Farkas Zoltán ifjúsági sportfelelősként, majd titkáraként, tíz éve pedig elnökként egyengeti a pápai egyesület mindennapjait. Lelkiismeretes és fáradhatatlan szervezőmunkájára az országos szövetségben is felfigyeltek, melynek elismeréseképpen vehette át a rangos díjat, melyet Bokor Károly, a Magyar Országos Horgász Szövetség (MOHOSZ) alelnöke adott át.

– Meglehetősen ritka, hogy valaki ilyen fiatalon kapja meg ezt a kitüntetést – mondta a szövetség alelnöke, aki egyenesen Pécsről érkezett, hogy átadhassa az elismerést. – Úgy gondolom, ennél a 74 éves egyesületnél évtizedek óta értékteremtő munka folyik, amit illik elismerni. Zoltán az egyesületet összefogó, horgászati értékeket teremtő munkájáért kapta a díjat, amire szemmel láthatóan nem számított. Bízom benne, hogy a horgászegyesület folytatja azt a magas színvonalú munkát, ami eddig is jellemezte, hiszen a horgászat nemcsak Pápán és környékén népszerű, egyes becslések szerint Magyarországon szabadidős tevékenységként közel egymillióan hódolnak ennek a sportágnak.

Farkas Zoltán hangsúlyozta, a kitüntetést nemcsak ő kapta, ebben a tagság munkája is benne van.

– Nagyon köszönöm ezt a megtiszteltetést, őszintén szólva még keresem a szavakat, egyáltalán nem számítottam erre a díjra – mondta nem sokkal az oklevél és az érem átvétele után Farkas Zoltán, akinek horgásztársai meglepetésnek szervezték a díjátadót. – Úgy gondolom, folyamatosan fejlődik az egyesület, jó példa erre, hogy az elmúlt tíz évben háromszorosára nőtt a taglétszám, jelenleg közel 1200 főt számlálunk. Az egyik legfontosabb dolognak a fiatalítást tartom, ez olyannyira sikerült, hogy jelenleg én vagyok a legidősebb tag. Dolgozunk tovább, bízva abban, hogy a járványhelyzet javul, tervezzük az idei versenynaptárat.

A papesvideke.hu oldalon megjelenő valamennyi írást és képet szerzői jog véd. A cikkek és képek üzleti célú felhasználása kizárólag a kiadó előzetes engedélyével történhet! Engedély kérhető a web(kukac)papaesvideke.hu címen. Megértésüket köszönjük!