Elkészült a pápai rockzenekar első saját dala

1601
Fotó: Babos Petra

Az RCB 2016 novemberében alakult azzal a szándékkal, hogy főként a magyar rockzene-történelem nagyjaitól interpretáljon közismert dalokat. A zenekar tagjai Molnár Zoltán László (gitár, vokál), Szórádi Szabolcs (dobok), Tulok Zoltán (basszusgitár), Nagy József Dodi (ének) és Németh Zoltán Góliát (billentyűk, vokál). A rockzenekar játssza a P. Mobil, P. Box, Korál, Karthago, Edda Művek, Pokolgép, Lord és Piramis dalait. 

Az elmúlt évben három videóklipet is forgattak, melyeket az interneten és a városi televízió adásában mutattak be. Koncertjeikkel sok helyre eljutottak, rengeteg fesztiválon, rendezvényen játszottak nagy sikerrel az elmúlt években.

Nemrégiben elkészült a zenekar első saját dala Tarts még ki címmel. Ennek kapcsán a Médiacentrum stábja a zenekarral beszélgetett. A dalt szerző Molnár Zoltán  elmondta, egy hét alatt több mint 22.000 ember tekintette meg a klipet.

A gitáros kiemelte, nagyon fontosnak tartják, hogy a dalok életszerű dolgokról szóljanak, olyanokról, amelyek aktuálisak és lényeges üzenetet hordoznak.

– A vírushelyzet nagyon sok embernek megnehezítette az életét. Ezek mind hozzájárultak ahhoz, hogy a kommunikáció lelassult, sok ember lett ingerült, aki nem tud mit kezdeni az életével. A dal szövege próbál arra mutatni, hogy ez az időszak nem tart örökké, s hogy van remény, kiút. A dal a világ aktuális problémáira próbál pozitív választ adni, hogy lesz még nyár, süt is majd még a nap. Minden jó lesz, s újra a helyére kerül, csak ki kell tartani – mondta Molnár Zoltán.

Németh Zoltán hozzátette, a zenének mindig arról kell szólnia, amit a szöveg mond, s a zenekar egyéniségéről.

Nagy József kiemelte, a dal szövege olyan üzenetet hordoz, hogy mentálisan fel tudunk készülni, az immunrendszerünket tudjuk erősíteni, hiszen ez egy kulcskérdés ebben a helyzetben. Szerinte ez a dal interpretálja ezt.

Szórádi Szabolcs elmondása szerint az első saját dalukat az országhatáron túl is kedvelik, s ez számukra nagyon sokat jelent.

Tulok Zoltán számára külön meglepő volt, hogy egy cseh követőjük is akadt, aki magyarul tanul és szereti az RCB-t.

A forgatás kapcsán Nagy József elmondta, a klip végén olvasható a stáblista, ahol Nagy Lénárd neve is szerepel.

– Ő a fiam, s nagyon jó érzés a nevét olvasni. Büszke vagyok és küszködök a könnyeimmel, hogy közösen alkottunk. Ez boldogság nekem, örülök neki – mondta Nagy József.

Molnár Zoltán elárulta, a forgatás előtti napokban nézték az időjárás-előrejelzést. Nem volt egyszerű kiválasztani a megfelelő napot, hiszen vagy esett az eső vagy fújt a szél, s így ténylegesen több alkalom kellett, ahhoz, hogy összehozzák a forgatást.

– Nem volt egyszerű feladat lepakolni a régi kőbányába, ez felért egy edzéssel is. A forgatás tele volt vidámsággal, nevetéssel – mesélte mosolyogva, majd hozzátette, nagy öröm számukra, hogy az utóbbi egy hétben két kisebb magyarországi rádió is megkereste őket, s remélik, a rádióban is megszólal a daluk a közeljövőben. Készül a következő dal és hozzá a klip is, amit terveik szerint húsvét környékén mutatnak be a nagyközönségnek. A dal címe Legyen ez a nap – árulta el a csapat.

A papesvideke.hu oldalon megjelenő valamennyi írást és képet szerzői jog véd. A cikkek és képek üzleti célú felhasználása kizárólag a kiadó előzetes engedélyével történhet! Engedély kérhető a web(kukac)papaesvideke.hu címen. Megértésüket köszönjük!