Küldj üzenetet

Amennyiben kérdése lenne hozzánk, küldje el nekünk!

Vagy keress információt oldalunkon:

Követés:
PÁPA - SPORTSPORT

Ellentétes előjelekkel készülnek

Haraszti Gábor | 2020.10.02.

A legutóbbi három mérkőzését egyaránt megnyerő Mosonmagyaróvárt fogadja hétvégén az NB III-ban a Perutz FC.

Fájó vereséget szenvedett az elmúlt héten a pápai csapat, mely a ZTE II. ellen nem tudott igazi gólhelyzetet kialakítani, emiatt a 87. percben bekapott találattal 1-0 arányban alulmaradt. Ha a kupát is idevesszük, öt meccs óta nyeretlen Lengyel Ferenc csapata, ám a pápai tréner mindenkit nyugalomra intett, mondván nincs akkora hullámvölgy, mint amit többen mondanak.

– Az elmúlt két hét nagyon nehéz volt, hiszen négy meccset játszottunk, közte egy kupatalálkozót. A Komárom ellen 40 percet emberhátrányban futballozva szereztünk egy pontot, a kupában egy nyílt sisakos összecsapáson kijött a tudásbeli különbség a Győr javára, a Puskás ellen egy megnyert bajnokin játékvezetői és saját hibából veszítettünk pontokat, viszont a ZTE győzelme mindenképp kudarc – idézte fel az elmúlt fordulók történéseit a Perutz vezetőedzője. – Egyértelműen arra törekszünk, hogy kiegyenesedjünk, az edzéseken feszesebb munkát kértem a játékosoktól, illetve a vezetőség is megfogalmazott elvárást, ami bízom benne, jól sül el.
Az elmúlt hetekben ellentétes utat járt be a két csapat, hiszen a pápaiak az NB III-ban két fiaskót, valamint két pontosztozkodást tudnak felmutatni, szeptember 5-én a BKV ellen nyertek utoljára. Az MTE viszont jó periódusban van, a Nagykanizsát, a Bicskét, legutóbb a Ménfőcsanakot is legyőzték, jelenleg egy pontra vannak a dobogótól.

– Saját önbecsülésünk és közönségünk miatt arra fogunk törekedni, hogy kijavítsuk az eddigi botlásainkat. Egy komoly mérkőzés lesz egy jó formában futballozó ellenfél ellen, amit szeretnénk abszolválni és visszatérni a bajnokság elején rálépett útra. Nem lesz egyszerű dolgunk, egy agresszív, jó fizikális adottságokkal rendelkező, zártan védekező csapatról beszélünk.

Lengyel Ferenc hozzátette, úgy látja, a vártnál sikeresebb szezonkezdet hatására az együttes elvesztette a harcosságát és karcosságát, ezért egy eredménycentrikusabb, agresszívabb, minőségibb játékot vár a Mosonmagyaróvár ellen.

A találkozót október 4-én, vasárnap 17 órai kezdéssel rendezik a Perutz-stadionban.


  • Friss hírünk
    Videó
    Múltidéző

    Múltidéző 2024.03.28.

    Események ezen a napon a következő évekből: 2000, 2001, 2003

    Elolvasom »
    Követés:



Keresés tartalmaink között

Kérjük adja meg a keresett kifejezés az alábbi mezőben: